Dr. Puskás Sándor
Szabadszálláson született 1960. január 6-án, 1978-ban a Kecskeméti Katona József Gimnáziumban érettségizett, 1986-ban az Államigazgatási Főiskolán igazgatás-szervező diplomát, 1995-ben a József Attila Tudományegyetem Állam- és Jogtudományi Karán jogi diplomát szerzett, 2005-ben jogi szakvizsgát tett.
1978–1991-ig Bács Kiskun megyében a helyi és területi közigazgatásban dolgozott, 1991–1999 között a Bács-Kiskun Megyei Közigazgatási Hivatal főosztályvezető-helyettese, 1999–2002 között megyei aljegyző. 2002–2006 között a Belügyminisztérium Bevándorlási és Állampolgársági Hivatalában főosztályvezető-helyettes.
2006. áprilisától a Közbeszerzési Hatóság Közbeszerzési Döntőbizottság közbeszerzési biztosa, 2013. októberétől a Közbeszerzési Döntőbizottság elnökhelyettese, 2016 márciusától elnöke.
A köztisztviselők továbbképzésében, vezetőképzésében közreműködő oktatói és vizsgáztató testület tagja. Rendszeresen folytat oktatói tevékenységet, több egyetemen és továbbképzésen ad elő. Rendszeresen publikál különböző szakmai folyóiratokban, melyek fő területe a közbeszerzések joga.
Nős, két gyermeke és négy unokája van.
